2012. június 24., vasárnap

Hogyan lehet aranyat találni.....

Körmendy Regina most is jó feladatot adott nekünk:)
A Geomániát nézve , szembe ötlött egy kép ami ismét egy kis házi feladat elé állíthatja az amúgy lelkes ásványbarátok hadseregét.
A kép, egy Nagybörzsönyi lebomlott ásványból kinyert  aranyat és természetesen a nagyobb menyiségű salakot mutatja.
Na itt a feladat.
Mivel hajdanán az első Nagybörzsönyi utamról csak egy darab, de az igen szépecske ásvány volt, tértem haza, meg kellet keresgélnem hova is szórtam azt a fránya 2kg-os tömör érc darabot.
Mint már Regina is mondta, sajnos Nagybörzsönyi gyűjtemény nem nagyon létezik, mert folyamatosan bomlanak szét az ott talált kövek. Én is csak kint tároltam a rekettyésben ezt a darabot.

Erről a darab kőröl szeretnék itt írni.
amikor megtaláltam az út mellett, az Altárótól jó 1 km-re feljebb, akkor még csodaszép ezüstösen csillogó, nagyon nehéz "dögnek" örvendtem. Igen ám de az első időkben nem igazán tudtam mit hogyan kell tisztítani, ezért ezt is szépen lemostam:(, na ezután lett ilyen rút a picinyem.
Egyszer még a fénykorában elvittem az egyik ásványbörzére, hogy ott egy hozzáértővel nézettesem meg mégis csak mit melengetek a szívem alatt. Találomra odamentem egy láthatóan sok saját gyűjtésű kövek mellett álló bácsikához és őt kértem meg e célból. Na a kezdő ásványbarát fülemnek jöttek a nevek: markazit, szfalerit, galenit meg még én meg nem mondom micsoda sok-sok ásványnév.
Ő is felvilágosított, hogy hajdanán ilyesmikért bányásztak arrafelé.
Tehát elővettem, már ami maradt belőle és nagyító alá vettem a szétmállott darabokat.
Ez lett a büszkeségemből, hát az elején olyan nehéz volt aszt hittem én találtam meg a legnagyobb leletet a környéken, na ez lett belőle.
Szakács révén az érett fokhagyma illat ehhez képest smafu, 
Nézzük csak meg közelebbről ezeket a darabokat, és még több ásvány név jön elő mint a fenn említettek.
van ebben kalcit is arzénopirit meg még sok más is.


Galenit kristályok szép táblásan sorakoznak
Aranyló kalkopirit
a jobb oldalon sziderites üreg
Kalkopirites hintés
és még mindig csak arról az egy "dögről" beszélünk


És jöjjenek a részletek, makró fotók, természetesen nem Tóth László színvonalon, és nem Mesics Gábor féle szak komentárral, de nézzük.
Azért a Geomániáról puskázok, csak így se tudtam egy kettőt beazonosítani.

Galenit kristály?(Gábort gondolom kiveri a víz)

Pirit sziderit kristályok társaságában
itt már vakarom a fejemet, pirit az biztos, a többit azt egy szakács úgy se tudhatja.
van ebből több is
galenit kristályok szép csatasorban?
egy pirit ér
na ez volt az egyetlen amire azt hittem, na meg van az első aranyam, bolondok aranya:)
sziderit kristályok között talán galenit. Elnézést Gábor:)


ez végképp feladta a leckét, zöldesen irrizáló valami.
úgy örültem hogy látszódik valami a képen, hát kattintottam sokat(most meg nagyra becsült Tóth Lászlót veri a víz)
a piritre is vonatkozik






A legvégén egy nagy tálca homok maradt belőle.
A nagyobb darabokat kivettem , majd én is forró vízzel átmostam a homokot, és az amúgy is elsajátított aranymosó technikával:
http://asvanyoknyomaban.blogspot.hu/2011/06/aranymosas-es-egyebb-nyalanksagok.html

Természetesen e remek technika is kevés, ha az adott "dögben" egész napi munka árán sincs egy fikarsznyi Arany se , de legalább megcsináltuk a házi feladatot.
A kiszárított homokot még sósav, Nátrium Dithinoit oldattal és szódával kezeltem.
4 nap múlva megnézem mi lesz belőle.

2012. június 18., hétfő

Nagybörzsöny, Altáró, Felső-Rózsa-bánya 2012.június

Szerintem sziderit az Altáró előtti útszakaszból


Bomló arzenopirites, markazites tömb közepén a sziderites? üregkitöltés.
Lehet hogy kalcit, de ezt nem venném biztosra. Hátha valaki tud segíteni, hogy mi lehet ez a kristályos valami.
itt egy közeli kép róla.
Az útat szépen elrendezték és ezzel ismét sok szép bomló barnaság hevert az út mellett.
Nagyon sok meddőt elhordtak az Altáróból, így megint új friss anyag hever szanaszét.
egyre kevesebb kis meddő van már az altárónál.
Az altáróról való nagyobb tömb 
a nagy út most gyorsabban elment, mert Dani egész végig Peonzázott
Altárónál feltöltöttük a kulacsokat.
nem pirit(így utólag nagyítóval ellenőrizve) és nem bomló markazit, de csili vili és az is marad, nem oxidálódik.
Útközben a Felső Rózsa Táróhoz, egy új kis forrást tettek széppé 2011-ben .Ezt még nem előző évben nem láttuk.
a Felső Rózsa Táró belseje
olyat nem láttunk amit kint ne lehessen a meddőkön látni.
ezek az érc erek kint is meg vannak az út menti meddőn.
75-ös felírások vannak a táró belsejében
végül is ez a kép a jellemző
az y elágazás után ez az akna , amit nem igen akartam közelebbről megnézni, most nem csobogott. Szilkó előző évben azt mondta itt lehetett a vizet hallani. 
A bánya után megnéztük, hogy a bánya feletti út mellett van-e rókagomba, vagy vargánya.
Hát hiába esett eső és lett 35 fok a gombák még nem jöttek itt elő.
Szamócából jól belaktunk, de már ezek is kezdenek túlérni.
meg nem mondom mit hozott Danika haza, Altáróról
pirites hintés
pirit szemcsék
kalcit? az biztos hogy nem kvarc
közelebbi kép
színjátszós mint a bizmut?
közelebbi kép
Felirat hozzáadása



Felirat hozzáadása